Főzzünk a levendulásban
Misszióm: „megtanítani az embereknek, hogyan használják fel kreatívabban a növényeket úgy,
pént10májEgész napvas12IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder KupaTöbb helyszínen(Egész nap)
Kedves barátaink, horgászaink, leendő horgászaink! Eljött a várva várt pillanat,
Kedves barátaink, horgászaink, leendő horgászaink!
Eljött a várva várt pillanat, hivatalosan is megnyitjuk a 2024-es IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa nevezési listáját.
Szeretnénk mindenkit megkérni arra, hogy a jelentkezését email formájában adja le az alábbi címre: kovacs.flora@hethland.hu.
A jövő évben is megrendezésre kerül, a gyermek horgászverseny amennyiben szeretnétek gyerkőceiteket nevezni, kérlek benneteket az emailben azt is írjátok meg.
FONTOS, hogy a jelentkezés mellet az üzenet tartalmazza a telefonos és az e-mailes elérhetőségeiteket is, hogy a későbbi pontosítás végett keresni tudjuk benneteket.
A nevezési díj: 40.000 forint. A nevezési listára való felkerülés csak abban az esetben tud megtörténni, amennyiben a nevezési díjat a részünkre átutaljátok.
A nevezési díjhoz szükséges adatok:
Számlatulajdonos: Hethland Kft
Számlaszám: 11735177-20000095
Közlemény: Versenyző/versenyzők nevei.
Várunk mindenkit szeretettel!
Több
Május 10 (Péntek ) – 12 (Vasárnap)
Több helyszínen
Sziasztok! Az idei szezont szeretnénk megnyitni, mindenkit várunk szeretettel.Úgy döntöttünk, hogy az idei találkozóra beválogatnánk 15 autót a VIP parkolóba.Ha
Sziasztok!
Az idei szezont szeretnénk megnyitni, mindenkit várunk szeretettel.
Úgy döntöttünk, hogy az idei találkozóra beválogatnánk 15 autót a VIP parkolóba.
Ha úgy érzed, hogy a te autód megfelelő erre akkor küldj nekünk egy képet és egy leírást az alábbi e-mail címre:ghost.drivers2022@gmail.com
VIP parkolóba bejutottak számára a behajtás INGYENES
Találkozóra a belépés díjtalan, autóval való behajtás illetve parkolás/kiállítás esetén 3.000Ft.
Aki ezt az összeget kifizeti INGYENESEN nevezett automatikusan az összes programra!!
PROGRAMOK :
– Szépségverseny (10:00-15:00)
legszebb európai
legszebb amerikai
legszebb japán
legszebb VIP parkolós
legszebb motortér
legszebb felni
-Hangnyomás mérés (14:00-16:00)
Kipufogó
leghangosabb dízel
leghangosabb benzin
leghangosabb zene
-Felni kitartó verseny (12:30-13:30)
férfi
női
– Eredményhirdetés és tombola értékes nyereményekkel! (17:00)
autó ápolási kiegészítők, pólók, kulcs tartók, pulcsik, bögrék és hasonló jó cuccok!
Több
(Szombat) 10:00 – 21:00
Bandi Bácsi pihenője
Jegenye tér
(Péntek ) 12:00 – 21:00
Idén is számítunk családok, baráti társaságok, vendéglátó egységek, vállalkozók, civil szervezetek részvételére a 2024. május 18-án megrendezésre kerülő Pünkösdi szezonnyitó és főzőverseny rendezvényen, amely idén
Idén is számítunk családok, baráti társaságok, vendéglátó egységek, vállalkozók, civil szervezetek részvételére a 2024. május 18-án megrendezésre kerülő Pünkösdi szezonnyitó és főzőverseny rendezvényen, amely idén is a Rendezvénytéren (Kossuth Lajos utca vége) kerül megrendezésre.
Minden csapat jelentkezését 2024. május 15-ig várjuk elérhetőségeink bármelyikén.
Helyet elfoglalni a rendezvény napján 10 órától lehet, sátrat, tűzifát, asztalt, padot biztosítunk, utóbbiakra az igényelt mennyiséget kérnénk mielőbb leadni szíveskedjenek.
Az alapanyagokról, egyéb kellékekről mindenkinek magának kell gondoskodni.
Várjuk a jelentkezéseket!
Tel.: +36 84 345-290
E-mail: zamardi@tourinform.hu
Több
Egész nap (Szombat)
Rendezvénytér
Kossuth Lajos utca
szom18májEgész napvas19Kertmozi – Pünkösdi szezonnyitóKertmozi, Kossuth Lajos utca 14.(Egész nap)
Kedves Mindenki! Ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, akkor május 18-án, szombat este, (pünkösdi hétvége! ) megkezdjük a 2024 – es Zamárdi Kertmozi szezont.
Kedves Mindenki! Ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, akkor május 18-án, szombat este, (pünkösdi hétvége! ) megkezdjük a 2024 – es Zamárdi Kertmozi szezont. Megígértem, igazi magyar filmklasszikusokkal készültünk nektek. Ne hagyjátok ki egyik napot se, a felejthetetlen élmény és a jókedv garantált! Sok szeretettel várunk mindenkit
Május 18 (Szombat) – 19 (Vasárnap)
Kertmozi
Kossuth Lajos utca 14.
vas19máj09:00vas12:00Közösségi VásárTalálkozó helyi mesteremberekkelPiac tér09:00 – 12:00
Ez a nap egy kicsit más lesz. Miért is?Várják Önöket Zamárdi és környékének legjobb szakemberei, kivitelezői.Közeledik a nyár és megannyi kérdés, megannyi megoldandó
Ez a nap egy kicsit más lesz. Miért is?
Várják Önöket Zamárdi és környékének legjobb szakemberei, kivitelezői.
Közeledik a nyár és megannyi kérdés, megannyi megoldandó probléma a házban, a ház körül.
Kihez fordulhatok, hol találok megfelelő, megbízható szakembert? Ki javítja meg a csapot, ha csöpög? Ki mondja meg hogy mivel fessem le a tavaly óta megfakult kerti bútorom? Idén mit ültessek a kertbe, esetleg építsek ki egy öntőzőrendszert? Ki fogja feltenni a napelemet a tetőmre, egyáltalán ki javítja meg a tetőmet? És ide jönnek még az Önök kérdései.
Május 19-én délelőtt, ha kilátogatnak a Termelői piacra, személyesen találkozhatnak a helyi mesteremberekkel, akik megpróbálnak minden ház körüli témában a kérdéseikre válaszolni. Kérje ki tanácsukat, ismerje meg őket.
Több
(Vasárnap) 09:00 – 12:00
Piac tér
A Zamárdi ZamJam idén két alkalommal és rendhagyó formátummal jelentkezik: a nyár legelején és legvégén javarészt ingyenes programok egész sorát vonultatja fel közel 30 helyszínen.
A Zamárdi ZamJam idén két alkalommal és rendhagyó formátummal jelentkezik: a nyár legelején és legvégén javarészt ingyenes programok egész sorát vonultatja fel közel 30 helyszínen. Május 31. és június 2. között “Zamárdiban indul a nyár!”, többek között Charlie és a Hot Jazz Band fellépése, akusztikus és jazz koncertek, kertmozi, képzőművészeti, irodalmi és gyerekprogramok várják mindazokat, akik az első nyári hétvégét a Balatonon töltenék.
A MOL Nagyon Balaton csapata 2013 óta dolgozik azon, hogy minden évben bemutassa a magyar tenger ismert és rejtett kincseit, elsősorban az izgalmas és tartalmas kulturális kínálaton keresztül. A május 31-június 2. közötti hétvégén a szervezők azt hirdetik: “idén Zamárdiban indul a nyár!” A szlogen jól kifejezi a törekvésüket: a főszezont megelőző időszakban szeretnék felhívni a hazai turisták figyelmét arra, hogy a Balaton már ilyenkor is nyitva van és érdemes útra kelni. Ezen a hétvégén Zamárdiban már kinyit a szabadstrand, megmártózhatunk a csodás panorámájú vízben, Tihannyal a háttérben, lehet supozni és meglátogatni a környék kedvenc teraszait, éttermeit, falatozóit.
A ZamJam keretében a vízparti MOL színpadon június 1-jén este a Hot Jazz Band és Charlie koncertje után nyárindító tűzijáték várja a vendégeket. A háromnapos program részeként a Kilátó színpadára akusztikus és jazz-koncerteket hozt a MÜPA, a Magyar Jazz Szövetség és a Budapest Jazz Klub. A Kertmoziban hajnalba nyúlóan nézhetünk filmeket a Balatoni Filmmaraton keretében, napközben a retró Balatont idéző Trabantokkal barangolhatunk a környéken.
ZAM ART címmel balatoni pop-up kiállításokkal találkozhatunk a koncertek mellett, míg a Líra Irodalmi Terasz vendégeként Steigervald Krisztián, majd Koltai Róbert beszélget. A Parti Bisztró teraszán a Be Massive Horizon, vagyis DJ Metha lép színpadra, miközben az állandó filmes stáb a csodás vízpartot mutatja be.
A családokat és a gyerekeket több helyszín is várja: a Kiskalász zenekar ad koncertet a Kertmoziban, Hangszersimogató interaktív gyermekkoncerttel érkezik Bársony Bálint zenekara a Kilátó Teraszra, az olvasni szerető gyermekeket pedig Dr Szuri kalandjainak könyvbemutatóval várja. A Zamárdi Kalandpark mellett pedig a Gokartpálya is kinyit ezen a hétvégén, a nap legjobbjai pedig a MOL Nagyon Balaton fesztiváljaira, eseményeire nyerhetnek belépőt.
Több
Május 31 (Péntek ) – Június 2 (Vasárnap)
Több helyszínen
szer03julEgész napszom06Balaton SoundElektronikus zenei fesztiválSzabadstrand, Zamárdi(Egész nap)
Július 3 (Szerda) – 6 (Szombat)
Szabadstrand
Zamárdi
A BALATON BEER WEEKEND a balatoni régió kisüzemi sörfőzdéire fókuszál. A rendezvény célja az egyre nagyobb számban működő, balatoni régióhoz köthető kisüzemi sörfőzdék népszerűsítése. A
A BALATON BEER WEEKEND a balatoni régió kisüzemi sörfőzdéire fókuszál. A rendezvény célja az egyre nagyobb számban működő, balatoni régióhoz köthető kisüzemi sörfőzdék népszerűsítése. A kisüzemi sörfőzdék mellett a Food Truck Show minőségi street food-osainak kulináris kínálata fogja színesíteni az eseményeket.
Július 12 (Péntek ) – 14 (Vasárnap)
The ZAM!
Zamárdi, Kiss Ernő u.
Július 18 (Csütörtök) – 21 (Vasárnap)
Rendezvénytér
Kossuth Lajos utca
2024-ben is evezd le keresztbe! Várunk hazánk legnépszerűbb közös evezésére 2024. július 27-én, vegyél részt te is az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményén! A helyszín
2024-ben is evezd le keresztbe! Várunk hazánk legnépszerűbb közös evezésére 2024. július 27-én, vegyél részt te is az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményén! A helyszín ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz.
Egész nap (Szombat)
Szabadstrand
Zamárdi
szom14sepEgész napdm Balaton RUNSzabadstrand, Zamárdi(Egész nap: Szombat)
Egész nap (Szombat)
Szabadstrand
Zamárdi
Misszióm: „megtanítani az embereknek, hogyan használják fel kreatívabban a növényeket úgy,
Szeretettel várjuk régi és új vendégeinket, a Balaton legszebb panorámájú kilátójának tőszomszédságában…
A Paprika Csárda a Balaton déli partján, Zamárdi település központjában található, közvetlenül a 7-es…
A legjobb fagyizó közvetlenül a Balaton parton. Aranyos ,gyors kiszolgálás finom fagyik!!!!!!!Mindenkinek…
Kimagasló ízek, mosolygós kiszolgálás igazi strand hangulat…
A büfé közvetlen a Balaton partja mellett 30 méterre fekszik, így az…
Étlapunkon helyi jellegű, házias, frissen készített ételeket kínálunk. Kerüljük a tartósító és…
Jogsi nélkül vezethető elektromos katamarán bérlés, ez a Zamárdi Portless E-katamarán!
A Balatonpart szerelmesei számára szinte kötelező betérni a hotel mediterrán hangulatú éttermébe,…
A Faya Bakery egy hiánypótló reggelizőhely Zamárdiban, mely egyben modern de mégis rendkívül barátságos…
Saját készítésű főzött fagylalt, természetes alapanyagokból.
A Hausmann étterem immár több mint 20 éve üzemel Zamárdiban a Balaton…
Mindenképp térjetek be a Frontline Caffeba, ha elmentek Zamárdiba, a vonatról leszállva…
Levendula Fagylaltozó Zamárdi igazán különleges fagylaltozója. A fagyik mellett rengeteg kézműves, levendulából…
Kürtőskalácsunk tartósítószertől mentes, frissen fogyasztható, kézzel sodort, parázson sül, erdélyi recept szerint…
Vakmerő a szakmaiságában is, modern gondolkodású, ám bátran ötvözi a tradicionális módszereket a modern eszközök…
Oktatás tanárral és felszereléssel.
Jöjjön a BALATONra, Zamárdiba a ZAMÁRDIRINGre, mivel a tónál nem csak pihenni,…
Valószínűleg a déli-part legjobb lángosa.
Kedves, udvarias, segítőkész eladó és a pénztáros is. Friss pék áruk. Mindenből…
Az egyik legnépszerűbb vízi-eszközünk a kánikulában a vízibicikli. A perzselő melegben, vagy a tavaszias…
A Peti Pince minőségi borait saját termelésű szőlőből készítjük, mely a Zamárdihoz…
Koncertek, előadások, BBQ, koktélterasz, VR játékok és még sok minden más Zamárdiban…
A Pizza Pazza nem új versenyző: 1993 óta sütik az olaszok kedvencét.Az…
Strandolók, fesztiválozók, hétvégi gasztrotúrázók és családosok zarándokolnak a déli part egyik legjobb pizzájáért ide, a…
Van egy hely Zamárdiban, melyről régóta úgy tartják, hogy itt a készül…
Tihanyi panoráma, gyönyörű naplemente, gyermekbarát strand, halspecialitásokkal és büfé jellegű ételekkel immáron…
1998 óta várjuk vendégenket Zamárdi központjában. A barátságos kiszolgálásnak köszönhetően rövid idő…
Évtizedes tapasztalat a kávéházi piacon. Kávéházi koncepciók és egyedi receptúrák…
A Bázison windsurf, kite-szörf, SUP, kajak-kenu felszerelések, illetve vitorlás hajók bérlését és…
Laza hangulat, bőséges adagok és családias vendéglátás Zamárdiban: ilyen a Tölgyfa Étterem.
A balatoni társasházban található beach hangulatú, nagy teraszos, kertre néző apartman 2…
Vendégházunkban 3 külön bejáratú nyaraló van. Saját terasszal, kertkapcsolattal, parkolási lehetőséggel. Az…
Családunk 2002 óta foglalkozik szálláshely kiadással Zamárdiban. Fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk…
A házat 2020-ban teljesen felújítottuk, megújult külsővel, kibővült szolgáltatásokkal, de a régi…
Az apartman a főtér és az állomás közvetlen közelében található a Balatonpart…
Kényelmes kikapcsolódást kínálunk 6 fő részére. Az apartman 2020-ban épült, a Balaton…
Mindenhez közel, mégis mindentől kellően távol a pihenéshez! Apartman házunk a központtól…
A Molnár panzió 2,3,4,5 ágyas szobákkal és 5 fő apartmanokkal várja az…
Várunk egész évben 10 apartmannal, 28 férőhellyel. Beltéri spa, dézsa, szauna, medence,…
Az apartmanház a város központjától 700 m-re, a Szántódi rév felé vezető…
Zamárdiban a 7-es út mellett klímás, konyhával, fürdővel felszerelt apartmanok egész évben.
Ön igényének megfelelően választhat a Győrfi Apartmanház 10 kényelmes,klimatizált szobájából, vagy a három különálló,…
A Galagonya Apartman szezonális szabadtéri úszómedencével, kerttel, valamint kültéri pihenősarokkal és ingyenes…
Családi hangulatú szálloda Zamárdiban a strandtól 800 m-re.
A házban 4 darab önálló, külön bejárattal rendelkező, összesen 12 fő részére…
A hotel Wellamarin 4 csillagos Balaton parti szálloda számos szabadidős és konferencia szolgáltatással, feng…
Család- és bababarát szállás Zamárdiban. A hely, ahol elolvashatsz egy jó regényt,…
Igazi élmény a romantika jegyében, amit modern kis kuckónk kínál az elvonulók…
Két szintes, önálló vendégházunk Zamárdiban a Balatontól kb 650 méterre, a Knézich…
„Jó ár/érték arányú vízközeli apartmanok” ezzel a gondolattal indítottuk el családi vállalkozásunkat és…